livingwellchurch.co.uk
Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon Juhász Gyula: Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen. Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli, szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli? Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni? Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem, csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen, csendesen, -- hallani nem lehet, talán látni sem: az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem! Füst Milán: Szerelmes levél A légen át szerelmesen, Veled ölelkezem, Szemem a messzeséget issza, Szájamat megmérgezem, Az arcomat elrombolom, Hogy aki lát, vagy hallja szóm, Hőköljön vissza, A tüzemet eltitkolom, S a sötét alkonyatba' két karom Kitárom részegen eléd - Kitárom részegen! S a légen át egy dallamot, Egy édes dalt küldök feléd, A halálomról szól e dal. S hogy most meghalnék szívesen... Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár! Nem bánlak én ma már! A sírba is majd két kezemmel Csordúltig megtelt szívemet viszem. Petőfi Sándor: Minek nevezzelek Ha a merengés alkonyában Szép szemeidnek esti-csillagát Bámulva nézik szemeim, Mikéntha most látnák először... E csillagot, Amelynek mindenik sugára A szerelemnek egy patakja, Mely lelkem tengerébe foly – Minek nevezzelek?